Kilövés előtt

Kilövés előtt van egy utolsó orvosi vizsgálat, aztán ledörzsölik a bőrüket tetőtől talpig fertőtlenítőszerrel, hogy fel ne vigyenek valami bacit az űrhajóba. Valószínűleg olyan érzés, mint nekünk az utolsó hajmosás a tábor előtt..
Az amerikai űrhajósokat, még az űrsiklós érában (amikor még lőttek fel űrhajósokat amerikából, mondják az oroszok) egy régi mikrobusszal szállították azon a kilenc mérföldön, ami a kiképző központtól a kilövőállásig tart. Ezzel a szépséggel:

Természetesen babonából jártak éppen ezzel egészen ugye tavalyelőttig, és az is hozzá tartozott a szertartáshoz, hogy a kilövőállás tövében, mielőtt beszálltak az űrhajóba, mindenki lepisilte a mikrobusz kerekét. Nem tudom, az űrhajós hölgyek hogy csinálták, ne kérdezzétek.
Aztán fellifteznek a siklóba, bebújnak a szűkös pilótafülkébe, ahol veterán űrhajósok segítik végig őket a biztonsági övek becsatolásának kb. 30 perces feladatán, aztán ellenőrzik a műszereket, és közben viccelődnek velük, hogy ne izguljanak. Komolyan.
Aztán mindenki kiszáll, utoljára ellenőriznek mindent, és megindul a visszaszámlálás. Azt mondják, maga a kilövés belülről olyan, mint egy nagyon gyors lift, időnként egy-egy rántással, amikor a hordozórakéták leválnak. Aztán egyszer csak elfogy a gravitáció, fekete lesz az ég, és ki lehet csatolni.
Az oroszoknál kicsit más, mert a Szojuz nagyon, de nagyon szűk. Ott tényleg senki nem tud segíteni a becsatolással, éppen, hogy moccanni lehet. A fülke térfogatának elég nagy részét a túlélőfelszerelés tölti ki, amúgy, és volt már, hogy kellett, de erről majd később mesélünk.

Te mire szoktál gondolni a tábor előtti este? Én éveken át mindig kiakadtam ilyenkor, és nem akartam táborba menni. Emlékszel még, amikor anyukád is megnézte, hogy mindent bepakoltál-e? Vagy ilyen csak nálunk volt? A mostani anyukák is biztos csekkolják a gyerekeik cuccait, igaz, Roni, Márta, Eszter, Anna?
Van olyan a csapatban, aki nem hoz egy egész hétnyi fáradtságot és stresszt magával? Biztos van.
Mi ma reggel még azt hittük, hogy munka után elindulunk, este már Tihanyban alszunk, és holnap csak az a rövid út lesz az űrállomásig. Aztán sorban felborultak a tervek, egyre halasztódott a pakolás, és este hatkor rájöttünk, hogy a hűtő már üres, de ma este még Bécsben alszunk. És vacsizunk. Úgyhogy fogtam a síró Jancsit, és leballagtam vele, hogy szerezzek valami vacsit, mielőtt bezárnak a boltok. Megvacsoráztunk a csomagok között, lenyomtuk a gyerekeket (akik keservesen sírtak, hogy nem ma indulunk a Vidratáborba), és most folytatjuk a pakolást, aztán reggel indul a visszaszámlálás.

Folytatjuk ám a blogot a tábor alatt is, ha tudjuk!